Sokan, az évek múlását az öregedéssel hozzák összefüggésben,
mondván: „már megint öregebbek lettünk egy évvel”. Hát Ők a pesszimisták! Én,
három évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy visszafelé öregszem, azaz fiatalodom, így
ebben az évben töltöm majd a 37.-et. Egész jól beleéltem magam ebbe, lelkileg,
szellemileg teljesen. Fizikailag, valahogy még nem indult be a folyamat, de előbb-utóbb
ez is meglesz (még mindig optimista vagyok). Valamelyik nap, a munkahelyem
közelében lévő postán, a forgóáll ványon megpillantottam ezt a könyvet:
Egyből
megtetszett, és mivel nincs kisgyermek a családban, megvettem magamnak. Elkezdtem olvasni. A mesék
olvasása a felnőtt léleknek is jót tesz, legalábbis én így érzem, tapasztalom. Persze még tanulságosak is. Az első, amit elolvastam az Angyal című mese (bevallom, a
címe miatt). Íme:
Tanulság: "aki másnak vermet ás, maga esik bele". Szerintem, nem kellene kinőni a mesék olvasásából. Ajajj! Mi lesz velem
30 év múlva…….