Nem nagyon szeretem a negatív, pesszimista, szomorú embereket (na, szép, „csak pozitívan” és „nem”-el kezdek!). Természetesen ismerek ilyen személyeket, de általában (ha tudom) kerülöm a társaságukat. Viszont, a pozitív, optimista, vidám embereket nagyon szeretem (ki hitte volna, a bevezető mondat után!), én is ilyen vagyok. Mikor összefutok ilyen beállítottságú barátokkal, ismerősökkel, nagyon jókat szoktunk szócsatázni és lökjük a hülyeséget. Sokszor kihasználják, hogy „szőke nő” vagyok, persze a beszólásaikon jókat nevetek (egyébként a szőke nős vicceket is nagyon szeretem). Pl. a múltkorában tájékozódási problémával álltam szemben, ezért megkaptam, hogy a sivatagban egy fa körül is eltévednék. Egyik koncerten tapsoltam, a velem lévő ismerősöm azt mondta: olyan lelkesen és hangosan tapsolok, hogy felléphetnék a „Mónika show”-ba tapsoló statisztának, egyesek szerint annyi eszem van, mint egy hintalónak (ez már közhely), a volt vőlegényem szerint, engem nem lehetne „agyon” ütni (ez azért durva volt, de ezen sem sértődtem meg). Ilyenek.......hát nem aranyosak? Szerintem, de! Na, de aztán, engem sem kell félteni, szóval, nem szoktam szó nélkül hagyni! Persze, természetesen tudom, hogy nem komolyan gondolják ezeket, csak a vicc kedvéért.............(vagy mégis? Na jó, most ebbe azért, ne menjünk bele!).