Csütörtökönként teniszezni járok az unokatesómmal…..vagy, inkább úgy teszünk, mintha teniszeznénk…..szóval, a profizmus még távol áll tőlünk. Néha szerencsénk van, és a mellettünk lévő pályákon nem játszanak. Ezt, azért szeretjük, mert sokszor előfordul, hogy a labda nem arra megy, amerre ütjük, (ennek okát még nem sikerült megfejtenünk) és ha a mellettünk lévő pályán vannak, akaratunk ellenére bevonjuk Őket a mi játékunkba, aminek egyáltalán nem örülnek. Aztán, azt is észrevettük, hogy a rendelkezésünkre álló két óra alatt többet szedjük a labdát, mint teniszezünk, de megbeszéltük egymással, hogy ez a mi sajátos, egyedi technikánk. Rengeteget nevetünk egymáson. Mostanában csatlakozik hozzánk a huszonéves lánya is, ilyenkor Ő egyedül van ellenünk. Néha ránk szól mérgesen, mert egymás mellett állva, van, hogy eszünkbe jut valami megbeszélni való, és nem figyelünk a játékra. Meg egy kis pihenés sem árt......pedig mi mindent elkövetünk, hogy Ő is akarjon pihenni, de jól bírja a strapát, persze 1-2 évtizeddel ezelőtt mi is serényebbek voltunk! Valahogy ez sohasem hatja meg E-t, rosszabb, mint egy hajcsár! A múltkor meg is elégelte, kis beszélgetéssel töltött pihenőnket, és otthagyott minket. Azért, mi mindig jól szórakozunk, így hát alig várom a csütörtököt!