HTML

Hévízi nyaralásunk jól telt, kivéve az esténkénti szúnyoginváziót, így hát sok élménnyel és szúnyogcsípéssel tértünk haza. Három nap tófürdőzés, a többi napokon a környék helyeit, nevezetességeit néztük meg pl. Keszthelyen a Festetics kastélyt, Zalaegerszegen Göcsej Falumúzeumot, Sümegen a Sümegi várat, Nagyvázsonyban a Kinizsi várat, Zalaszántó Béke Stupa, Cserszegtomaj Margit kilátó, Herend a Herendi porcelánmanufaktúra és múzeum.

Megérkeztünk az egyhetes nyaralásból, a tömbház elé érve, kiszállva a kocsiból felnéztem az emeleti lakásunk erkélyére és láttam, azaz nem láttam a balkonládákat, amik tele voltak ültetve muskátlival. Majdnem sírva fakadtam. Nyaralásunk előtt, a sok esőtől gyönyörűek voltak, tele virággal. A ház előtt megtaláltam a műanyag láda darabjait, tehát egyértelmű volt, hogy leestek, de hogyan? Ismerősöktől megtudtam, az egyik nap vihar volt, de akkor is, 4 db, 50 cm hosszú, egyenként kb. 2-3 kg földdel feltöltött láda hogy tudott leesni? Többszöri helyszínelés után, rájöttem, valószínű az alattunk lakók rásegítettek az esésre. Valamilyen hosszú rúddal felnyúltak (itt most a piszkos fantáziával rendelkezők vegyenek vissza magukból!) a kampókból kiemelve a ládát létrejött a szabadesés. Csak köszönő viszonyban vagyok velük, de azt már tudom biztosan, hogy rossz emberek, mert „aki a virágot szereti, az rossz ember nem lehet”. Véleményem szerint cselekedetük oka az lehetet, hogy a virágszirmok néha az erkélyükre estek és ezek feltakarítása nagy gondot okozott nekik. Már többször becsengettem hozzájuk, hogy megkérdezzem nem tudnak-e valamit az esetről, (remélve a töredelmes vallomástételt, vagy egy hihető történet elmondását, mint pl. a Földönkívüliek voltak, ezt amúgy nem hittem volna el, mert nem láttam gabonaköröket a környéken) de nem nyitottak ajtót, most ők nyaralnak.

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nyilvanosnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr402133328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hzizi · http://halesmas.blog.hu/ 2010.07.09. 14:52:47

Afrika múzeum is jó a 71-esen Vonyarc előtt.
Szúnyog most meg mindenhol van....
süti beállítások módosítása